HALLÁSVIZSGÁLATOK

Anamnézis felvétel

Hallásával, egészségügyi állapotával, életkörülményeivel kapcsolatos kérdések feltétele, melyek segítségünkre válhatnak a diagnózis felállításánál és az ellátás során.

Hallójárat ellenőrzése

Audiometriai vizsgálat (hallásvizsgálat)

Lég- és csontvezetéses hallásküszöb

Megállapítása erre a célra kialakított, hangszigetelt fülkében zajlik. A vizsgálat fájdalom mentes, a fülre rakott fejhallgatón keresztül, az audiométerrel adott hangok meghallásakor jelez az egyén. Ez alapján állítható fel a hallásküszöb, melyből következtethetünk arra, hogy milyen fokú és milyen típusú hallásveszteséggel állunk szemben.

Beszédértés vizsgálat

Melyből következtethetünk arra, hogy a megfelelően felerősített hangok adása mellett, mekkora százalékban képes az adott személy a szavak megértésére.

Küszöb feletti vizsgálatok

Konzultáció fül-orr-gégész, audiológus szakorvossal

Rólunk

Mai rohanó világunkban egyre inkább vágyunk egy olyan helyre, ahol a hétköznapok problémái és negatív hatásai nem érhetnek el minket. Egy helyre, ahol figyelnek ránk, ahol minden tekintetben fontosak vagyunk!

A Borostyán Gyógyközpont céljául tűzte ki, hogy az Ön igényeit maximálisan kielégítse, legyen akár a gyógyközpontba betérő vásárló, vagy a magánrendelések egyikére érkező páciens. Szakértő kollégáink és a szakmailag is elismert orvosok segítségére, tudására bátran támaszkodhat. Mi segíthetünk Önnek, hogy hétköznapjai kiegyensúlyozottabbak, felszabadultabbak, vidámabbak legyenek. Hiszen tudjuk, hogy legfontosabb kincsünk az egészségünk.

Térjen be hozzánk, hogy segíthessünk!

Elérhetőségeink, információk

  • Cím: 7632 Pécs, Keszüi út 76.
  • Gyógyközpont nyitvatartás: Hétfő, Szerda: 9 - 18.30, Kedd, Csütörtök, Péntek: 9 - 17
  • Fitness Stúdió nyitvatartás: Hétfő - Péntek: 7 - 20 (Bejelentkezés szükséges)
  • Gyógyközpont: +36-72-526-526
  • E-mail: info@borostyan.eu

FIGYELEM! Az oldalon található információk tájékoztató jellegűek, nem helyettesítik a szakszerű orvosi véleményt. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
Az oldalon feltüntetett áraink Forintban(HUF) értendőek és az ÁFÁ-t(27%) tartalmazzák! Az árváltoztatás jogát fenntartjuk!

fb